Rólunk

A ZOI Kingdom nem csak termékeket ad a vevőinek és követőinek, hanem életszemléletet közvetít feléjük. Emellett pedig hasznos tudással látja el azokat, akiket érdekel a tudatos táplálkozás és a tudatos életvezetés. A ZOI termékekkel a test tiszta táplálását támogatjuk, értékrendünkkel pedig a szellemet és a lelket.

Zoi = élet 

Mi az a titokzatos zoi, a vállalkozás nevét inspiráló fogalom? 

A görög eredetű szó jelentése a legteljesebb értékű, tartalmas élet. A régi görögök szerint a zoi szintje alatt található a

  • a testi szint, a biosz, amit étellel és itallal tudunk táplálni
  • a psziché, azaz a lélek, aminek szintén tiszta táplálékra, jó érzelmi döntésekre van szüksége, hogy virágozzon
  • és a szellemi szint, az elménk, amit gondolataink és a tanulás táplálnak.

Vörös Anikó, a ZOI megálmodója

Vörös Anikó 14 év nemzetközi élelmiszeripari tapasztalattal a háta mögött vágott bele a ZOI Kingdom névre keresztelt szerelemprojektbe. 

“Azt láttam, rengeteg olyan mű és felesleges hozzávalót tesznek a gyártók az élelmiszereinkbe, ami nélkül jobban működne a szervezet. Ezeket a haszontalan hozzávalókat cseréltem a ZOI receptúrában olyan anyagokra, melyek a legjobban felhasználható energiaforrást jelentik számunkra.” – meséli az energiaszeletek fejlesztéséről.

Anikó családjában a vendéglátás népszerű foglalkozás, édesanyja pedig kétdiplomás pedagógus. Ezekkel az értékekkel indult otthonról, azóta is folyamatosan tanul és lelkes önfejlesztő, hogy vevőinek a legmagasabb színvonalú élményt és táplálékot tudja átadni. Életében komoly mélységeket járt meg, amiből felállt, tanult és ezáltal jobban megérti a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő embereket. Szerelemprojekt a ZOI egy másik szempontból is: Anikó férje is erősíti a csapatot, így családi vállalkozásként működnek.

A természetes harmónia megszépít 

Azt látjuk, ma sokan előbb fekszenek kés alá, hogy szépnek lássák magukat, minthogy a belülről táplált szépséget felfedeznék. Mindenki szépnek született, ezt a természetes szépséget kell ápolnunk a tiszta szellemi, lelki és testi táplálékkal. A belső harmónia kisugárzik, a nyugalom, a jóság, kedvesség megszépíti az arcot is. Ez nem csak filozófia, az izmok ellazulása, a hormonok termelődése, a bőr állapota mind a tudomány eszközeivel mérhető elemek. 

Sokszor azért vágyunk a nassolásra, mert nem vittük be az étkezéskor a szükséges táplálékot. Ezért fontos, hogy együnk reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát is. Energiaszeleteinkkel, vagy ételedet Rawnice porainkkal, Nutura magvajainkkal feldobva, kiválthatsz egy-egy étkezést. 

Tedd oda magad – a ZOI támogat 

Energiaszeleteinket azzal a szándékkal alkottuk meg, hogy a szellemi kihívásokban segítsen kihozni a legtöbbet az agy teljesítőképességéből. Míg egy klasszikus csoki néhány percre felpörgeti, de aztán leállítja a szervezetet, egy ZOI energiaszelet tartalmaz minden olyan vitamint és ásványi anyagot is, ami az emésztéséhez szükséges. Így nem von el a szervezettől energiát, fontos nyomelemeket, csak ad neki. 

Bátran magaddal viheted vizsgahelyzetben, egy fontos beszámoló megtartáshoz vagy egy tárgyalásra. De praktikus sportolás előtt és után, illetve utazáskor egy étkezés kiváltására is. ZOI: tiszta táplálék és élmény étkezés

Ha a legegyszerűbben akarnánk elmesélni, hogy készültek energiaszeleteink, annyit mondanánk: A hagyományos energiaszeletekből kivettünk minden feldolgozott, a szervezet számára megterhelő összetevőt és tiszta étellel helyettesítettük őket.

Ettől rögtön mennyeien finomak lettek az energiaszeletek, már csak a fűszerezés finomítása volt hátra. Hogyan? Érzékszervi vakteszttel kóstoltattuk az érdeklődőket. A kóstolás után több oldalas kérdéssort töltöttek ki élményeikről és saját étkezési szokásaikról. Így állítottuk be, hogy mennyi matcha vagy mennyi fahéj íz kerüljün egy-egy szeletbe, hogy az 10-ből 10 ember tetszését nyerje el.

A szervezetünk egy csoda, nekünk csak segíteni kell

Az emberi test olyan csodálatosan van megtervezve, hogy a legmodernebb okostelefon labdába se rúghat mellette. A szervezetünk a legtöbb funkcióját automatikusan ellátja. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy vigyázzunk rá és tápláljuk.

Ebben segít a tudatos életmód, az egészséges táplálkozás kialakítása, egy fenntartható és élvezetes rutin beépítése a mindennapjainkba. A ZOI Kingdom termékei a kutatás, a kísérletezés, a számolás és mérés, valamint az elkészítés terhét leveszik a válladról. 

Scroll to Top